A Pásztortűz (1921-1944) repertóriuma valójában két, a BBTE Magyar Tanszékén, Kozma Dezsőnél készült szakdolgozat, Bokor Gizella (1921-1930) és Bokor Kiss-Anna (1931-1944) munkája 1972-ből. Az alábbi tájékoztató a szakdolgozatok bevezetői alapján készült.

A Pásztortűz

Jóllehet romániai magyar irodalomról 1919 óta beszélhetünk, az előzményei már azelőtt is megvoltak. A század első évtizedeire befejeződik az irodalmi élet centralizálódása, Pest magához vonz minden tehetséget. Ugyanekkor elkezdődik az ellenkező előjelű folyamat. Irodalmi társaságok Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Temesváron, Aradon már a múlt század utolsó évtizedeiben alakultak, többnyire a konzervatív szellemiség jegyében. A század első évtizedében a lapalapítási kísérletek is elkezdődnek, jobbára hivatalos körök támogatásával. Kolozsváron 1908-ban indul meg az Erdélyi Lapok Bánffy Miklós szerkesztésében. Hasábjain már jórészt együtt van egy tudatosan konzervatív írócsoport, amely az első világháború után majd folytatja ezt a vonalat. A lap 1913-ban szűnik meg. 1911-ben Bárd Oszkár jelentet meg lapot szintén Kolozsváron, Haladás címmel, majd 1914-ben Dézsen az Erdélyi Fiatalok-at indítja meg. 1912-ben Sztánán Kós Károly jelentkezik a Kalotaszeggel, amelyben már meghirdeti transzilvanista szemléletét. Nagyvárad és Kolozsvár fiataljainak modernebb szelleme kér szót a Holnaposok mozgalmával, illetve a Közös Úton című antológiával.

1915. szeptember 19-én S. Nagy László szerkesztésében megindul a Kolozsvári Szemle, mely azután Erdélyi Szemlére változtatja nevét. Kétarcú lapnak tekinthető: közöl háborús propagandaanyagot, ugyanakkor védelmébe veszi a háború ellen küzdő Adyt és a Nyugat íróit. Sok fiatal írót és költőt megszólaltat (Kassák Lajos, Kahána Mózes, Becski Andor), Emil Isac révén a román irodalommal ismerteti meg olvasóit. Amikor a háború propaganda talaját veszíti, az Erdélyi Szemle is kiesik a köztudatból. A háború után a tulajdonos Szemle címen indít lapot, mely 1944-ig jelenik meg. 1917-ben Szentimrei Jenő Új Erdély-e már radikális hangú. 1919-cel kezdődően feltűnő rugalmasság figyelhető meg a sajtóéletben. Különösen a politikai napi- és hetilapok száma növekedik meg, de a vegyes tartalmú képes- és szépirodalmi lapalapítási kísérletek is újabb lendületet vesznek. 1919--1920-ban tizenkét szépirodalmi lap indult, 1923-ra számuk már kettőre csökken. A legtöbb kezdeményezés radikális beállítottságú íróktól származik; 1918 decemberétől jelent meg a Keleti Újság, ennek mellékleteként 1920. október 15-én a Napkelet, 1922-ben ez is megszűnik.

A legtöbb lap Kolozsvárt indult el, de más városok is felzárkóztak. 1919 júliusában Nagyváradon Tabéry Géza Magyar Szó címen indít lapot, Zsolt Béla a Tavasz szerkesztését kezdi el. 1920 januárjától Tabéry átveszi a Tavaszt is, amely még ugyanabban az évben megszűnik. De 1921 márciusában jelent meg a Magyar Szó utolsó száma is. Mindkét folyóirat a Holnaposok örökségét kívánja folytatni, eszményképük Ady. A munkatársak köre nagyjából azonos, a Magyar Szó összességében mégis egy árnyalattal konzervatívabb, a Tavasz viszont a fiataloknak enged tágabb teret. Az Erdélyi Szemle írógárdájából itt közölt S. Nagy László, Walter Gyula, Ligeti Ernő, Bárd Oszkár, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Reményik Sándor, Áprily Lajos. Itt jelentek meg Becski Irén, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Nadányi Zoltán versei, Ádám Ferenc, Zsolt Béla elbeszélései, Fémes László, Tabéry Géza, Miklós Jutka, Olág Gábor tanulmányai Kaffka Margitról, Ady Endréről -- hogy csak a fontosabbakat említsem.

Marosvásárhelyen Osváth Kálmán kísérletezik tucatnyi lappal: Zord Idő, Repríz, Levelek a Fiamhoz, Főúr, Kalauz, Fölösleges Ember, Románia Felfedezése, Erdélyi Levelek, Hétfői Levelek. Ezek közül hosszabb életű a legjelentősebb a Zord Idő volt. Munkatársai: Ápriliy Lajos, Berde Mária, Makkai Sándor, Molter Károly, Reményik Sándor, Tompa László (Berde és Tompa a két váradi laphoz is írt). Egy évig élt a folyóirat, ezalatt három új tehetséget fedez fel: Balogh Endrét, Sipos Domokost és Nagy Emmát.

Aradon is történtek figyelemreméltóbb kísérletek. 1924-ben Franyó Zoltán a Géniuszt indítja meg, majd az Új Géniust. 1925--1926 között jelenik meg havonként Szántó György Periszkópja, szándéka az avantgard-irodalom -- főleg a külföldi -- megismertetése.

Ebből az irodalmi intézményesülésből az Erdélyi Irodalmi Szemlének sikerül hosszabb ideig fönnmaradnia. A romániai magyar egyházak 1920-ban létrehozzák a Minerva Részvénytársaságot. Magyar nyelvű tankönyvek nyomtatásával megalapozta jövedelmét, és így vállalkozhatott irodalmi művek kiadására is. A Minerva vásárolja meg S. Nagy László lapját, mely 1921-től a Pásztortűz címet viselte. A két világháború közötti romániai magyar irodalom leghosszabb életű és egyik nagy hatású folyóirata lesz, 1944-ig folyamatosan jelent meg. A Napkelet megszűnésétől az Erdélyi Helikon megjelenéséig a múlt század végén alapított Ellenzék c. napilap irodalmi mellékletével együtt vezető szerepet töltött be az irodalmi életben.

A Pásztortűz folyóirat elnevezést Grandiperre Emi -- a húszas évek első felének meghatározó kisebbségi vezetője -- adta, mely önmagában program: "Azt akartuk, hogy ez a cím már magában kész programm legyen. Szabatos kifejezője célunknak. Célunk... a magyar hagyományok megőrzése, továbbfejlesztése a magyar érzésnek, a magyar gondolatnak, a magyar hagyományok alapján, és harc, ha kell minden olyan érzés, minden olyan gondolat ellen, amely ezektől idegen" -- olvashatjuk az első szám program cikkében. A folyóirat első száma 1921. január 9-én jelent meg Reményik Sándor szerkesztésében. 1923. május 1-től a lap a Haladás Betéti Társaság tulajdonába ment át.

Amíg a lap a Minerva tulajdonában volt, a megszokott előfizetési árak összegéből még a szerkesztőség, adminisztráció és a munkatársak honorálása sem tellett, csupán a nyomda és a papír költségeit tudták fedezni. A Haladás új előfizetési árakat szabott meg és pártoló előfizetési árakat alapított azok számára, akik legalább három éven át kötelezték magukat megrendelésre (húsz százalékos kedvezménnyel). Áprily Lajos szerkesztésében megindult a Pásztortűz Könyvtár sorozat, itt is pártoló árakat vezetek be, de előfizetést csak hetilappal együtt fogadtak el. A sorozat kiadványaival ajándékozta meg azokat, akiknek sikerül bizonyos számú előfizetőt toborozniuk.

1923. augusztus 1-től a főszerkesztői tisztségben Reményik Sándort Nyírő József követte. Búcsúszavában Reményik azzal indokolta lépését, hogy egyrészt nyugalomra szorul az egészségi állapota miatt, másrészt a kiadóvállalat, illetve a laptulajdonos megváltozásával létrejött új helyzetbe beilleszkedni nem tud és nem is akar. Nyírő József szerkesztése alatt a hetilap havonként kétszer megjelenő folyóirattá alakult át. Reményik, illetve Nyírő József mellett a szerkesztésért Walter Gyula felelt. 1924 májusában a Minerva visszavásárolta a lapot. Júniustól György Lajos lett a főszerkesztője, a szerkesztők Gyallay Domokos és Walter Gyula. Az utóbbi 1925. március 1-én távozott a szerkesztőségből. 1927. március közepétől György Lajos németországi tanulmányútra ment, de visszatérése után sem foglalta el a főszerkesztői asztalt. A lap élén szerkesztő bizottság állt: Áprily Lajos, Gyallay Domokos, Reményik Sándor; felelős szerkesztő Gyallay Domokos. 1929-ben Áprily távozik a Pásztortűztől, 1930 közepén Gyallay és Reményik is lemondtak a szerkesztői tisztségről, de megmaradtak a lap főmunkatársainak. A folyóirat főszerkesztője 1930 közepétől Császár Károly, szerkesztőtársa Dsida Jenő. A további szerkesztők Császár Károly és Dsida Jenő. A folyóiratnak fiókszerkesztőségei voltak Nagyenyeden Áprily Lajosnál, Marosvásárhelyen Berde Máriánál, Temesváron Endre Károlynál, Nagyváradon Gulácsi Irénnél, Székelyudvarhelyen Tompa Lászlónál.

1932--33-ban a Pásztortűz kiadóhivatala anyagi gondokkal küzdött. A kiadóhivatal, valamint Gyallay Domokos és Reményik Sándor több cikkben kéréssel fordulnak az olvasókhoz, hogy fizessék ki a hátrálékot, s újítsák meg előfizetésüket a következő évre. 1934-től kezdve Reményik Sándor újra a lap főszerkesztője lesz, szerkesztői: Dsida Jenő és Császár Károly. 1934-ben a IX. Helikoni találkozón az Erdélyi Helikon írói és a Pásztortűz jelenlevő írói gárdája hangsúlyozták, hogy a két folyóirat programjában és gyakorlati célkitűzéseiben találkozási pontok vannak. Balázs Ferenc rávilágított azokra a lehetőségekre, amelyek a Helikon és a Pásztortűz írói számára adva vannak az erdélyi irodalom kiteljesítését illetően. Az írók magukévá is tették az indítványt, felkérték Nyírő Józsefet, Kemény Jánost, Kacsó Sándort, hogy ez irányban alapos tervet dolgozzanak ki. De mindez inkább csak kezdeményezés maradt.

1936-tól Császár Károly szerkesztőtársa Kéki Béla lett. Az 1938-as évfolyamban megjelent, az Átszervezett Pásztortűz c. cikk szerint a folyóirat mind szellemében, mind formájában átalakítva kerül az olvasó kezébe. Ez az átszervezés a korszerűség jegyében történt, azonban a korszerűséget elsősorban a külső formára, a nyomdai kiállításra értették. Szellemi síkon pedig célul tűzték ki, hogy a magyar irodalom szolgálatán túlmenően a folyóirat kitekintést nyújtson az élet más területeire is. Vagyis kapjon helyet a lap hasábjain a világirodalom éppúgy, mint a népművészet, művelődéstörténet, természettudományok új felfedezései, valamint a távoli és idegen népek művészete és élete. Azonban az ilyen jellegű közlemények száma az ezt követő években sem szaporodik. 1938-tól a lap havonként csak egyszer jelent meg és ez év májusától Reményik Sándor a lap tulajdonosa. 1939-ben háromszor jelent meg összevont szám. Az októberi és a novemberi szám összevonását a decemberi számmal igyekeznek kárpótolni, amikor a folyóirat kiadásának 25-ik évfordulóját nagyobb terjedelmű folyóiratszámmal ünneplték meg. 1940-ben ismét szükségessé vált az előfizetők toborozása. Az olvasókat kérik erre, s aki öt előfizetőt gyűjtött, jutalomként egy évig ingyen kapja a Pásztortűzet. A nehézségekről tanúskodik az is, hogy ebben az évben, többször kényszerülnek összevont számot kiadni. 1941-ben két szerkesztő vált meg a Pásztortűztől: Császár Károly, akit a kolozsvári leánygimnázium igazgatójává neveztek ki, és Kéki Béla aki Budapestre költözött. A lap szerkesztője Vásárhelyi Z. Emil lesz, s Reményik Sándor halála után (1941) ő áll a lap élére. Az 1944-es évfolyam februári számának nagy részét a soproni írók e hónap elején Kolozsváron tartott két felolvasó estjének anyaga tette ki. Ez volt egyben a Pásztortűz utolsó száma. A háborús események egyéb nehézségek mellett lehetetlenné tettik a folyóirat további megjelenését.